Diókéregben tepsiben sült hal
Hozzávalók
-
halfilé – bármilyen
-
dió – apróra vágott ( a mennyiség mind attól függ mennyi halat készítetek )
-
tojás
-
kukoricaliszt – esetemben kukorica liszt )
-
0citrom – leve
-
só
Elkészítés
-
A halszeletekre facsarjuk a fél citrom levét, majd ízlés szerint sózzuk, kicsit félre tesszük, hogy a sót beigya, ne csak a hal külső része legyen sós.
-
Majd a rántott dolgoknál megszokott szisztéma szerint először forgassuk be a halat lisztbe, majd a tojásba végül pedig a dióba.
-
A diót érdemes viszonylag apróra vágni és a forgatáskor kicsit rányomkodni a szeletekre, mert valamennyi úgy is le fog peregni róla.
-
Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük és előmelegített sütőben 15-20 pecig sütjük.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – rekolya
Kakaós és diós kalács
Talán az egyik legnagyobb odafigyelést, aprólékosságot igénylő dolog a kelt tészta, nekem mégis talán a legnagyobb kedvenc. Minden formában imádom, kalácsnak, k...
Meglepetés sütik
Csokiimádók figyelmébe ajánlom és azoknak akiknek kevés idejük van sütni, de mégis szeretnének valami otthon készítette édességgel kedveskedni maguknak vagy csa...
Mézeskalács
A mézeskalács a karácsony egyik elmaradhatatlan kelléke, dísze, finomsága. De én úgy gondolom, hogy az év bármely napján elkészíthető csak a megfelelő formát ke...
Somlói galuska
Kicsit hosszadalmas az elkészítési folyamat, de azt gondolom megéri a bíbelődést. Ez a recept nem összetévesztendő az üzletekben előre csomagoltan kapható névro...
Töltött káposzta II.
Nem egy könnyű étel, no nem az elkészítés miatt, de én imádom. Minden amiben savanyú káposzta és füstölt hús van, az csak jó lehet!
Kapcsolódó receptek
Sült csirke burgonyával (medvehagymás)
Egyszerű, de nagyon finom étel. A családba mindenki nagyon szereti.
Tejfölös vargánya rizzsel, sült kacsa szárnytővel
Nagyon szeretjük a vargányát és most van a szezonja is.
Májkrémes burgonyaleves
Krumpli általában van otthon. Egy kis fűszerezéssel finom leves készíthető belőle, rövid idő alatt. Nagyitól tanultam ilyen leveseket, mert ezt legalább nem ron...
Tökfőzelék
A tökfőzeléket lehet nagyon szeretni, vagy nem szeretni. Én pörkölttel vagy fasírttal szeretem leginkább.
Tejfölös csibegomba sertéshússal, kuszkusszal
Felénk csibegombának nevezik. Máshol csirkegombának, szegfűgombának ismerik. Felénk tejfölös gomba, nem gombapaprikás. Ezt a gombát jól ismerem, bátran készítek...
Pehelykönnyű túrós pite
Pehelykönnyű, nagyon finom és szép sütemény.
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése