Hozzávalók
-
2csokor medvehagyma
-
1kk szódabikarbóna
-
6dl Tej – vagy húsleves, lehet kockából is
-
2evőkanál finomliszt
-
1dl tejföl
-
1kk só
-
3gerezd fokhagyma
-
őrölt bors
Elkészítés
-
A medvehagyma leveleit a szárról lecsipkedjük, éppen úgy, mint a spenót esetében. A leveleket megmossuk, többször váltott hideg vízben megmossuk. Kb. 1,5 liter vizet forralunk, a szódabikarbónát beleszórjuk – ez azért kell, hogy a medvehagyma üde zöld színű maradjon – majd a medvehagymát belerakjuk. Fakanállal többször megkeverjük, és 1-2 perc múlva, amikor a levelek jól összeestek, leszűrjük.
-
Ezután a hideg tejjel vagy levessel turmixoljuk, újra a tűzre tesszük. A lisztet a tejszínnel vagy a tejföllel és egy kevés hideg vízzel simára keverjük. A tejes hagymapürét ezzel sűrítjük, vagyis kevergetve kb. 2 percig forraljuk, ezalatt besűrűsödik. Közben megsózzuk, megborsozzuk, a présen áttört fokhagymával ízesítjük.
-
Íze megtévesztésig olyan, mint a spenótfőzeléknek. Ugyanúgy sűríthetjük rántással, ahogy a spenótot. Ehhez 5 deka vajat fölolvasztunk vagy 4 evőkanál olajat megforrósítunk. A lisztet rászórjuk, kevergetve 2 perc alatt zsemleszínűre pirítjuk, és a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk. A tejes (leveses) hagymapürét ráöntjük (ez nem lehet semmiesetre sem forró, csak meleg, különben a rántást összekapja, csomós lesz), kevergetve pár perc alatt sűrűre főzzük, megfűszerezzük.
-
Ahogy a spenótba, így ebbe is tehetünk tojást: 2-3 tojást villával fölverünk, és a kész főzelékbe keverjük, mielőtt azt a tűzről lehúznánk.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – BeBe
Gyors lángos kezdőknek is
Szeretem a lángost, minden évben nyaralok egy hetet a Balatonnál, és sosem hagyom ki. Viszont itthon ritkán van lehetőségem készíteni, mert hoszadalmas, keleszt...
Gulyásleves sertéshúsból
A mi családunk nagyon szereti a gulyáslevest általában marhahúsból szoktuk készíteni, de mi szeretjük a sertéshúst. Leginkább lapockát szoktunk vásárolni, mert...
Hiper gyors melegszendvics forrólevegős sütőbe
Iskolás koromban nem volt olyan nap, hogy ne álltunk volna meg suli után, a melegszendvicssütő bódénál. Imádtuk azt az ízt amit csak ott, és sehol máshol nem le...
Pirított csicseriborsó
Sokszor van, hogy rágcsálnék valamit, de éppen fogyókura kellős közepén. Akkor kell ezt a nagyon finom csicseriborsó rágcsálnivalót megcsinálni. Nem kell hozzá...
Almás pite
Tegye fel a kezét, aki nem szereti az almás pitét! 😋🍎Sajnos már ez sem olcsó, de néha lehet kifogni a Tescoban 500.- Ft körüli almát.
Hókifli a nagyitól, puha omlós, illatos
10 hét és itt a karácsony, nagyon sokan édes süti gyanánt hókiflit sütnek. Mi is nagyon szeretjük.
Kapcsolódó receptek
Sertéstarja zöldségágyon sütve
Szeretjük a sült húsokat és a vele sült zöldségeket.
Sült csirke burgonyával (medvehagymás)
Egyszerű, de nagyon finom étel. A családba mindenki nagyon szereti.
Tejfölös vargánya rizzsel, sült kacsa szárnytővel
Nagyon szeretjük a vargányát és most van a szezonja is.
Májkrémes burgonyaleves
Krumpli általában van otthon. Egy kis fűszerezéssel finom leves készíthető belőle, rövid idő alatt. Nagyitól tanultam ilyen leveseket, mert ezt legalább nem ron...
Tökfőzelék
A tökfőzeléket lehet nagyon szeretni, vagy nem szeretni. Én pörkölttel vagy fasírttal szeretem leginkább.
Tejfölös csibegomba sertéshússal, kuszkusszal
Felénk csibegombának nevezik. Máshol csirkegombának, szegfűgombának ismerik. Felénk tejfölös gomba, nem gombapaprikás. Ezt a gombát jól ismerem, bátran készítek...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése