Hozzávalók
-
Piskóta
-
3db tojás – M-es
-
3evőkanál kristálycukor
-
3evőkanál liszt – csapott
-
1evőkanál olaj
-
1kávéskanál sütőpor
-
Krém
-
50dkg túró
-
4dl tejszín
-
porcukor
-
citromlé – kevés
-
citrom reszelt héja
-
habfixáló
Elkészítés
-
3 m-es tojást szétválasztok. A fehérjét habbá verem (nem túl kemény habbá mert az törik), a sárgájába teszem a 3 csapott evőkanál cukrot. Azt is a habverővel fehéredésig keverem majd beleszitálom a mokkáskanál sütőporral elkevert 3 csapott evőkanál lisztet. Ezt is a habverővel gyorsan közé dolgozom majd teszek bele egy evőkanál olajat, befejezésül finoman összekeverem a fehérjével és a piskótát sütőpapírral bélelt nagy tepsire vékonyan eloszlatom.
-
170 fokon sütöm aranybarnára és ha kisült még forrón átfordítom, pillanatra letakarom konyharuhával és könnyen lehúzom róla a sütőpapírt.
Fontos, hogy sütőpapírra borítsuk, és letakarjuk konyharuhával, amitől átpárolog és már húzzuk is le a papírt akkor még egyben lejön! -
500 gr túrót 400 ml tejszínt, porcukrot pici citromlét és a citrom reszelt héját habbá verjük amennyire csak lehet, majd egy habfixálót is beledolgozunk. Befedjük a maradék piskóta felével, tálcát teszünk rá és súlyozva hagyjuk hűlni/ összeérni reggelig, majd tálalás előtt porcukorral megszórjuk ( picit hasonlít a kinder paradiso-ra)
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – csoport
Finom, könnyen elkészíthető joghurtos süti
Kakaós piskóta
Rigójancsi
Grillázs szelet
Almás- kekszes golyók
Kókuszos darázsfészek
Kapcsolódó receptek
Sült csirke burgonyával (medvehagymás)
Egyszerű, de nagyon finom étel. A családba mindenki nagyon szereti.
Tejfölös vargánya rizzsel, sült kacsa szárnytővel
Nagyon szeretjük a vargányát és most van a szezonja is.
Májkrémes burgonyaleves
Krumpli általában van otthon. Egy kis fűszerezéssel finom leves készíthető belőle, rövid idő alatt. Nagyitól tanultam ilyen leveseket, mert ezt legalább nem ron...
Tökfőzelék
A tökfőzeléket lehet nagyon szeretni, vagy nem szeretni. Én pörkölttel vagy fasírttal szeretem leginkább.
Tejfölös csibegomba sertéshússal, kuszkusszal
Felénk csibegombának nevezik. Máshol csirkegombának, szegfűgombának ismerik. Felénk tejfölös gomba, nem gombapaprikás. Ezt a gombát jól ismerem, bátran készítek...
Pehelykönnyű túrós pite
Pehelykönnyű, nagyon finom és szép sütemény.
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése