Hozzávalók
-
3db gesztenyepüré
-
8db tojás
-
3dl Tej
-
2csomag tejszínhabpor
-
1csipet só
-
1dl rum
-
baracklekvár – vagy bármilyen
-
csokireszelék
-
tejszínhab
-
kakaópor
Elkészítés
-
A tojásokat ketté választjuk. A gesztenyepüréket hagyjuk kiolvadni, majd villával szétnyomkodjuk.
-
A tojás sárgákat habosra verjük és belekeverünk 2 csomag gesztenyepürét, majd alaposan összedolgozzuk. Félretesszük.
-
A tojás fehérjéket csipetnyi sóval kemény habbá verjük és óvatosan (adagolva) hozzákeverjük a gesztenyés masszához. Kikent, kilisztezett tortaformába öntjük.
-
Előmelegített sütőben, 180°C-on 40 percig sütjük.
-
A tortalapot hűlni hagyjuk, majd félbe vágjuk (legegyszerűbben és legszebben egy cérna segítségével).
-
Míg hűl a tortalap, elkészítjük a krémet: A langyos tejet kemény habbá verjük a tejszínhabporral, majd óvatosan elkeverjük benne a maradék (1 kocka) gesztenyepürét.
-
Az alsó tortalapot meglocsoljuk rummal, majd lekenjük lekvárral és arra kenjük rá a krém felét. Erre jön a tortalap másik fele.
-
A tortalap másik felét is meglocsoljuk rummal, majd a torta tetejét és az oldalát is körbe bekenjük a maradék krémmel.
-
Ízlés szerint díszíthetjük a tortát csokireszelékkel vagy tejszínhabbal, esetleg megszórhatjuk kakaóporral.
-
Ajánlatos pár (2-4) órát pihentetni a hűtőben, hogy az ízek jól összeérjenek.
-
Kellemes nassolást!
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – Evi
Almás bukta
A hagyományos lekváros és túrós bukta mellett szoktam sütni – főleg télen, mikor sok az alma a kamrában – almás buktát is. Nagyon egyszerű elkészíteni és minden...
Almás pite leveles tésztából pudinggal és babapiskótával
Ez a sütemény nagyon finom és egyszerű elkészíteni. Különböző variációkban készítik el. Most megosztom Veletek az én receptemet. Ha véletlenül még nem sütöttete...
Csallóközi szoté
Sokan szeretjük a pörkölteket, szaftos húsokat. A szoté is valami ilyesmi. A csallóközi szoté – eredeti recept szerint bélszínből készül – Csallóközben (Felvidé...
Egybefasírt meglepivel
Az egybe fasírtról általában a hagyományos, főtt tojással töltött, ún. Stefánia vagdalt jut az ember eszébe. Én szeretem változatosan elkészíteni az ételeket, a...
Diós stangli
A diós stangli az egyik legegyszerűbb és legfinomabb karácsonyi édesség. Anyukám készítette évtizedek óta. Kiskoromtól az első számú kedvencem. Érdemes karácson...
Feketehegyi szelet
Finom húsétel, nem csak profiknak. Érdemes kipróbálni, garantált a sikere!
Kapcsolódó receptek
Sült csirke burgonyával (medvehagymás)
Egyszerű, de nagyon finom étel. A családba mindenki nagyon szereti.
Tejfölös vargánya rizzsel, sült kacsa szárnytővel
Nagyon szeretjük a vargányát és most van a szezonja is.
Májkrémes burgonyaleves
Krumpli általában van otthon. Egy kis fűszerezéssel finom leves készíthető belőle, rövid idő alatt. Nagyitól tanultam ilyen leveseket, mert ezt legalább nem ron...
Tökfőzelék
A tökfőzeléket lehet nagyon szeretni, vagy nem szeretni. Én pörkölttel vagy fasírttal szeretem leginkább.
Tejfölös csibegomba sertéshússal, kuszkusszal
Felénk csibegombának nevezik. Máshol csirkegombának, szegfűgombának ismerik. Felénk tejfölös gomba, nem gombapaprikás. Ezt a gombát jól ismerem, bátran készítek...
Pehelykönnyű túrós pite
Pehelykönnyű, nagyon finom és szép sütemény.
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése