Hozzávalók
-
1egész nyúl
-
2fej vöröshagyma
-
4gerezd fokhagyma
-
paprika
-
kókusz olaj
-
őrölt bors
-
só
-
vegeta
-
kömény
-
1paprika
-
1paradicsom
-
mustár
Elkészítés
-
A vöröshagymát és a fokhagymát apróra kockázzuk, majd egy kanál zsíron vagy olajon üvegesre sütjük.
-
Az 1 púpos teáskanál paprikát szórjuk rá keverjük meg, majd azonnal öntsünk hozzá egy pohár vizet, hogy a paprika ne égjen meg.
-
Ha őrölt pirospaprikát használunk azt tegyük bele. Ízlés szerint fűszerezzük.
-
Mivel nem szoktam nagyon kevergetni az ételt, alulra teszem a húsosabb darabokat, combok, gerinc, hogy biztosan megfőjenek.
-
Öntsük fel annyi vízzel, hogy pont ellepje a húst.
-
A paprikát, paradicsomot vágjuk be, hogy az ízek ki tudjanak főni belőlük és tegyük őket az edénybe, ha friss erős paprikát használunk azt is most tegyük bele.
-
Fedő alatt 1-1,5 órát főzzük.
-
A fűzési idő lejárta előtt 20 perccel tegyünk egy evőkanál mustárt az ételbe. Kicsit besűríti a szaftot és ad a kis pikáns ízt is neki.
-
Bármilyen körettel isteni, de a házi készítésű nokedlire szavazok
-
A főzéshez lábost használok, mert abban egyenletesebben fő az étel és a hozzáadott víz is szépen besűrűsödik finom szafttá
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Sült csirke burgonyával (medvehagymás)
Egyszerű, de nagyon finom étel. A családba mindenki nagyon szereti.
Tejfölös vargánya rizzsel, sült kacsa szárnytővel
Nagyon szeretjük a vargányát és most van a szezonja is.
Májkrémes burgonyaleves
Krumpli általában van otthon. Egy kis fűszerezéssel finom leves készíthető belőle, rövid idő alatt. Nagyitól tanultam ilyen leveseket, mert ezt legalább nem ron...
Tökfőzelék
A tökfőzeléket lehet nagyon szeretni, vagy nem szeretni. Én pörkölttel vagy fasírttal szeretem leginkább.
Tejfölös csibegomba sertéshússal, kuszkusszal
Felénk csibegombának nevezik. Máshol csirkegombának, szegfűgombának ismerik. Felénk tejfölös gomba, nem gombapaprikás. Ezt a gombát jól ismerem, bátran készítek...
Pehelykönnyű túrós pite
Pehelykönnyű, nagyon finom és szép sütemény.
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése