Sokhagymás pikáns csirkesaláta
Hozzávalók
-
1db csirkemell
-
1fej vöröshagyma
-
1fej fokhagyma
-
1db póréhagyma
-
2szál újhagyma
-
1db lila hagyma
-
3db paradicsom
-
1db nektarin
-
1fej fejes saláta – néhány levél is elég
-
gomba
-
kurkuma
-
őrölt bors
-
só
Elkészítés
-
A kis kockákra vágott csirkemellet puhára sütjük egy kis zsiradékon (az egészség jegyében mi most olivaolajat használtunk) a hagymával és a fokhagymával, valamint a gombákkal. Sóval, borssal, kurkumával fűszerezzük (utóbbival óvatosan bánjunk, nagyon intenzív). Közben minden mást felvágunk: a pórét és az újhagymát karikára, a lilahagymát vékony szeletekre, a paradicsomot és a nektarint kockára, a fejes salátát pedig ízlés szerint tépkedjük vagy vagdossuk.
-
Egy méretes tálban szépen mindent összekeverünk, ha kell, utánasózunk, -borsozunk, aztán hajrá, lehet falni. Nem egyszerű abbahagyni, jó étvágyat! :)
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – Shady
Éden csirke
Enni az egyik legjobb dolog a világon – sokak számára ebből következően főzni is. Én is így vagyok vele, és leginkább azt szeretem, amikor az itthon található a...
Hagymás-szalonnás-juhtúrós palacsinta
Mostanában újra rákaptam a palacsintasütésre, mert gyorsan és viszonylag olcsón lehet nagyon változatos és nagyon finom ételeket kihozni belőle. Legutóbb direkt...
Hagymás – gombás – pulyka, salátával. Diétás!
Legtöbbünkkel időről időre előfordul, hogy ilyen vagy olyan okok miatt diétára kényszerül. Ilyenkor a szent cél érdekében még álmodozni sem szabad holmi csülkök...
Mazsolás-túrós süti
Bár nagyon-nagyon szeretem a süteményeket, be kell valljam, hogy ha sütésről van szó, hatalmas kérdőjellé alakul a fejem és eluralkodik rajtam a pánik. Annyira,...
Tárkonyos, zöldséges májragu
Hallottam anno egy mondást – hogy pontosan hogy szólt, már nem emlékszem, de a lényege az volt, hogy a lustaság és a kreativitás gyakran párban járnak, mondhatn...
Kapcsolódó receptek
Sült csirke burgonyával (medvehagymás)
Egyszerű, de nagyon finom étel. A családba mindenki nagyon szereti.
Tejfölös vargánya rizzsel, sült kacsa szárnytővel
Nagyon szeretjük a vargányát és most van a szezonja is.
Májkrémes burgonyaleves
Krumpli általában van otthon. Egy kis fűszerezéssel finom leves készíthető belőle, rövid idő alatt. Nagyitól tanultam ilyen leveseket, mert ezt legalább nem ron...
Tökfőzelék
A tökfőzeléket lehet nagyon szeretni, vagy nem szeretni. Én pörkölttel vagy fasírttal szeretem leginkább.
Tejfölös csibegomba sertéshússal, kuszkusszal
Felénk csibegombának nevezik. Máshol csirkegombának, szegfűgombának ismerik. Felénk tejfölös gomba, nem gombapaprikás. Ezt a gombát jól ismerem, bátran készítek...
Pehelykönnyű túrós pite
Pehelykönnyű, nagyon finom és szép sütemény.
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése